
Abban hiszek, hogy mindannyiunknak fontos szerepe van ebben a világban, így alkotva az egységet. Saját magam küldetéseként mindig valami olyat sejtettem, ami az ember boldogulásáról szól. Sokáig pszichológiai pályára szerettem volna térni, de 13 év alatt, amennyit oktatási rendszer alatt töltöttem, sajnos rá kellett ébrednem, hogy ez a fajta túlzott kötöttség, a sürgető időpontok, az esetleges szigor és sorolhatnám csak ellene van a szabad szelleműségemnek, a kreativitásomnak és annak, hogy önmagamat teljesen megélve létezzek. Az érettségit követően munkába álltam és főként vendéglátásban helyezkedtem el, de ennek a korszaknak nem ez volt a fontos tényezője, hanem az, hogy a hétköznapi munka mellett kezdtem egyre jobban belefejlődni a spiritualitásba. Több módszer elsajátítása után, közelebb kerülve önmagamhoz és más szemszögből nézve az embereket, egyre inkább törte a fejemet a gondolat, hogy valamilyen terapeuta váljék belőlem. Ugyanakkor túlzottan lüktetett bennem az a fajta alkotni vágyás, ami terapeutaként/konzulensként kevésbé kapott volna szerepet a hétköznapjaimban. Hiszem azt is, hogy nagyon is vannak sorsszerű találkozások, ilyen volt az is, amikor -majdnem először, persze itt-ott hallani a Feng Shuiról, de akkor először- élesen villant meg valami számomra ezzel kapcsolatban. Egy barát egészen konkrétan szegezte nekem a kérdést, hogy miért nem leszek Feng Shui tanácsadó? Gondoltam magamban… pont én? És végfutott a fejemben mindenféle csiri-csáré kínai étterem és arany és piros giccsparádé, de nem utasítottam el. Valójában addigra már annyira kerestem az utamat, hogy minden jelre nagyon figyeltem és milyen jól tettem. Kaptam egy telefonszámot, későbbi oktatómét, Szilvásy Judit Feng Shui mesterét. Másnap felhívtam, onnan már minden ment a maga útján és felsőfokú feng shui tanácsadóként végeztem a Feng Shui Akadémián. Sikerült elsajátítanom egy olyan technikát, ami egyrészről, teljes mértékben eleget tesz annak a szívbeli missziómnak, hogy segítségül legyek, mindazoknak, akik valamilyen nehézségben vannak, vagy szeretnék a szerencséjüket fokozni, másrészről eleget törhetem a fejem és ötletelhetek, hogy mindezt egy alaprajz és az égtájak segítségével hogyan is vigyem véghez. Nos, a kép egy időre összeállt, ugyan ambiciózus lévén sok még a megvalósítandó cél, de most szívvel-lélekkel, teljes erőbedobással készen állok Feng Shui tanácsadóként jelen lenni és a lehető legjobb tudásom szerint átadni Nektek, Önöknek.
Legutóbbi hozzászólások